Tactic IKNOW





Ebben a bejegyzésben egy igazán újszerű és szórakoztató kvízjátékot szeretnék bemutatni, amelyben a műveltség mellett legalább akkora szerepe van a stratégiának és a taktikának. 
Ez a játék az IKNOW, ami jól ötvözi a klasszikus műveltségi játékokat az igazi partijátékok hangulatával.

A játék különböző körökből áll, amikor az egyik játékos felolvassa a kérdést a többieknek. Ezek elég általános kérdések, például "Melyik híres ember?", tehát értelemszerűen ebből még nem tudjuk a megoldást. Itt jön a segítő állítások szerepe, melyekből összesen 3 szerepel a kártyákon. A játékosok először megtippelik, hogy ők maguk hány ilyen állítás felolvasása után fogják tudni a helyes választ. Majd ezután jön a dupla csavar, ugyanis azt is meg kell tippelnünk, hogy ellenfeleink vajon jól, vagy rosszul fognak válaszolni. Zseton így nem csak a helyes válaszért, de a helyes tippelésért is jár. 


A hivatalos játékszabályzat szerint 2-6 játékos számára készült, de én azt gondolom, 4 és 6 között igazán élvezhető (a 6 a legizgibb, hiszen így a válaszoló 5 játékos közül egyvalakinek muszáj bevállalnia, hogy egy állításból kitalálja a választ). Mi a családdal 4-en szoktuk játszani, és nagyon szeretjük.

A korosztályt már kicsit nehezebb belőni. A játék készítői 15 év felett ajánlják, és ezzel nagyjából egyet kell értenem, hiszen feltételez egy alapműveltséget. Ugyanakkor nem csak a régimódi műveltségi területekkel találkozhatunk, hanem a mai zenékkel, filmekkel, hírességekkel kapcsolatos kérdésekkel is.

Tetszik a kártyák kiszámíthatatlansága: sokszor már az első állításból is könnyen kitalálható a válasz, de vannak nagyon nehéz feladványok is, ahol csak a harmadik állítás vezet sikerre. Ez teszi igazán izgalmassá a tippelést, ráadásul lehetővé teszi, hogy ne törvényszerűen az nyerjen, akinek a legnagyobb a lexikális tudása.





Nagyon ajánlom családi játéknak, vagy baráti társaságok számára!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések