A tökéletes fiú



Fülszöveg:

Amikor Ella egy repülőút alatt rosszul lesz, és kórházba kerül, a családja jól szervezett élete gyökerestül felfordul. A férje ugyanis eddig nem vette ki a részét a gyereknevelésből, most azonban ebben a szerepben is helyt kell állnia. A kissé rendmániás Felix nehezen mutatja ki az érzelmeit, így különösen nagy kihívás elé állítja a feladat, hogy megtalálja a hangot a tizenhét éves fiukkal. 

Ráadásul Harry nem is mondható átlagos gimnazistának: a tehetséges és érzékeny kamasznak Tourette-szindrómája miatt nagy odafigyelésre van szüksége.
Az új helyzet mindannyiuk számára jelentős változást hoz: miközben Ella felveszi a harcot a betegséggel, és Harry a felnőtté válás útjára lép, Felixnek szembe kell néznie a múltjával, hogy megtalálja a valódi értékeket az életben. Ha meg akarják menteni a családjukat az összeomlástól, át kell lépniük a saját korlátaikat, és le kell dönteniük a falakat, amelyeket maguk közé emeltek.

Véleményem:

Azt gondolom, hogy ez a regény egy borzasztóan értékes kincs a friss megjelenések palettáján, éppen ezért nagyon csodálkozom rajta, hogy egyelőre ilyen kevesen szerezték be vagy olvasták el. Nekem is viszonylag prózai okokból ragadta meg a figyelmem annak idején: fejlesztőpedagógusként örültem annak, hogy egy könyvben (remélhetőleg hitelesen) megjelenik a Tourette-szindróma, ugyanis erről az idegrendszeri betegségről általában kevés tudásunk van (és most inkább bele sem megyek abba, hogy ami van, az is ízléstelen és bárgyú vígjátékokból származik). Szóval vettem a bátorságot és elolvastam, ami több szempontból is nagyon jó döntésnek bizonyult.

A tökéletes fiú tulajdonképpen egy család történetét meséli el, méghozzá in medias res-módon onnan indulva, hogy az édesanya, Ella, szívrohamot kap egy repülőn. Az asszony egész életét arra tette fel, hogy tizenhét éves, Tourette-szindrómás fiuk mindennapjait menedzselje, hurcolja orvosról orvosra, fejlesztésről fejlesztésre, ráadásul mindezt úgy, hogy Harry ne beteg személyként tekintsen magára, hanem okos, tehetséges és szerethető fiatalemberként. Ahogy a fülszövegből is kiderül, az apa, Felix, eddig nem igazán vett részt a gyereknevelésben, az viszont borzasztó érdekesen bontakozik ki a regényben, hogy mindennek mi volt az oka, hogyan küszködött ő is saját félelmeivel és tragikus múltjával. 



Onnantól kezdve, hogy Ella kórházba kerül, apa és fia teljesen új helyzetbe kerül. Rájönnek arra, hogy nem igazán ismerik egymást, illetve amit ismernek is a másikból, azzal sem igazán tudnak mit kezdeni. Vajon helyre lehet még hozni azt, ami ennyi időn keresztül rosszul működött? Tud egymáshoz alkalmazkodni két, látszólag ennyire különböző ember? A történet azért szerethető, mert könnyű azonosulni vele, hiszen egy kamasz fiú vagy egy szülő megértése sokszor még normál élethelyzetekben is nehézséget okoz, hát még akkor, ha egyéb körülmények is szerepet játszanak. Nekem pont az tetszett a legjobban, hogy Harry betegsége, amellett, hogy korrektül és precízen be van mutatva, nem igazán központi elem a cselekményben. Persze, nyilván meghatározzák a mindennapok eseményeit a fiú problémái, de itt nem az a kulcskérdés, hogyan lehet közel kerülni apaként egy beteg gyerekhez, hanem az, hogyan lehet közel kerülni egy érzékeny, okos és sebezhető gyerekhez.


Bár úgy gondolom, hogy ez alapvetően Felix regénye és róla szól valójában, a szerző nem lazsált azzal, hogy tisztességesen kidolgozza a mellékszereplőket is. Imádtam Harry punk barátját, Max-et, ahogyan a kicsit hóbortos szomszédasszonyt, Eudora-t is. És természetesen imádtam Harry-t magát is, aki kedvességével, humorával, bájos esetlenségével az én szememben valóban a tökéletes fiú tudott lenni. Az elejével kicsit sokat toporogtam, de aztán az első egyharmadától szinte le sem tudtam tenni, egyszerre volt vicces, megható és emberi, ráadásul közben azon is nagyon izgultam, mi lesz Ella-val és a fiúkkal. Ez volt az első könyvem az írónőtől, de olyan hatással volt rám, hogy biztosan be fogom szerezni más regényét is.

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Szülőknek és pedagógusoknak mindenképpen, de egyébként bárkinek, aki egy lélekmelengető és érdekes családi történetet szeretne olvasni. 

Megjegyzések