A téli háború




Fülszöveg:

A téli háború dokumentumértékű történelmi regény, amelyben az író napról napra rekonstruálja a Szovjetunió által megtámadott Finnország erőn felüli, hősies védekezésének pontos eseménysorát a II. világháború kezdeti szakaszában. Antii Tuuri művét eddig 25 nyelvre fordították le. A kötetet Finnország nemzeti ünnepének, a függetlenség elnyerésének 100. évfordulójára jelentetjük meg.

Antti Tuuri az egyik legtermékenyebb és legolvasottabb író Finnországban. Az idősebb finn írógenerációhoz tartozik: 1944-ben született, 1972-ben szerzett mérnöki diplomát, és attól kezdve választott szakmájában dolgozott: különböző nyomdai vállalatoknál volt műszaki igazgató, fejlesztési igazgató, menedzser- igazgató. Több mint hatvan könyve jelent meg, különféle műfajokban: a dokumentarista regénytől az utópisztikus elbeszélésekig széles skálát bebarangolt tollával. Írt operalibrettót, tévé- és rádiójátékokat, filmforgatókönyvet. 1985-ben Pohjanmaa-sorozatával-melyben az ország egyik jellegzetes északnyugati tájegységének történelmi és társadalmi körképét rajzolta meg, szociografikus pontossággal ábrázolva az ott lakók egyszerű életét, áldozatvállalásra mindig kész természetét-elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját. 1997-ben kapta meg a legrangosabb finn irodalmi elismerést, a Finlandia-díjat.


Véleményem:

Először is fontos tisztázni, hogy a történelmi regényeknek én csak amolyan koca-olvasója vagyok, ezért azok számára, akik tényleg jól ismerik és szeretik a műfajt, nem biztos, hogy az én véleményem mérvadó. Ugyanakkor a II. világháborús történetek kifejezetten érdekelnek, a téli háborúról pedig nagyon kevés előzetes információm volt, ezért Antti Tuuri regénye hamar felébresztette a kíváncsiságomat. 

Számomra szimpatikus módon a könyv elején olvashatjuk Bereczki András előszavát, melyben közérthető módon foglalja össze a Szovjetunió és Finnország közötti, 1939. november 30-tól 1940. március 13-ig tartó, téli háborúnak nevezett időszakot.  A felsorolt adatokból láthatjuk, hogy ez a 105 nap rengeteg emberéletet követelt, 26.662 finn és 126.875 szovjet katona halt meg a harcok során.

"Szerintünk épp elég földje volt már az orosznak. Úgy gondoltuk, ha nagyon szorít a cipő, akkor legfeljebb egy olyan méterszer kettő nagyságú darabot adhatunk nekik, amekkora egy embernek a sírjához kell."

A történet elbeszélője egy Martti Hakala nevű finn fiatalember, aki öccsével együtt kerül a Karéliai földszorosra, ahol a kezdeti védelmi munkálatok után a háború kitörését követően belecsöppenek a tényleges harcok közepébe. Bár Martti kitalált szereplő, olvasás közben sokszor volt olyan érzésem, mintha egy létező ember valós visszaemlékezéseit olvasnám. A tömör, tárgyilagos és sokszor naturális leírásokból megtudhatjuk, milyenek voltak a kiképzéssel és háborúval töltött mindennapok ezen a sötét és örökké hideg tájon. Nekem nagyon tetszett, hogy a történet nem akart sem hősies, sem pátoszos lenni, sőt, tulajdonképpen  erős érzelmeket is csak alig-alig fedeztem fel benne. Ez számomra sokkal hitelesebbnek tűnik, mint a "hálivúdi" történetmesélés, úgy gondolom, ennyi szörnyűséget és iszonyatot tényleg csak úgy lehet elviselni, ha az ember igyekszik a lehető legjobban eltompítani saját magát, és csak a praktikus feladatokra koncentrálni. Ettől függetlenül szerencsére találunk bőven emberi megnyilvánulásokat, a körülmények ellenére még némi fagyos humorral is találkozunk.

"Sokszor csodálkoztam azon, honnan jelentek meg rajtunk a tetvek és a poloskák, mert civilben senkin sem voltak, de a háborúban nem telt bele egy hét sem , és már mindenkin nyüzsögtek, és annyira kínoztak, hogy támadás közben is azt vette észre az ember, hogy azt kívánja, a szomszéd csak annyira vegyen vissza a rohamozásból, hogy meg lehessen vakarózni;" 


Finn katonák a Téli háborúból (forrás: Wikipédia)

Ami viszont számomra negatívum, hogy az objektív, tárgyilagos elbeszélés hatására sokszor elveszítettem az érdeklődésemet, és úgy kellett megráznom magam, hogy ne "bambuljak" bele a könyvbe. Lehet, hogy ez annak tudható be, hogy tényleg nem vagyok nagyon gyakorlott a háborús könyvek olvasásában, de nekem egy csipetnyit több izgalomra (nem feltétlenül a cselekményben, hanem irodalmi szinten) lett volna szükségem ahhoz, hogy igazán magával ragadjon a történet.  

Sítalpas finn katonák tűzharcban (forrás: Wikipédia)

Összességében nem bánom, hogy kézbe vettem, egyrészt azért, mert sikerült kicsit kilépnem a komfort-zónámból, másrészt, mert ez tényleg olyan szegmense az európai történelemnek, amiről általában keveset tudunk (én meg aztán főleg). Viszont az élményeimet tekintve inkább érzem úgy, hogy tájékoztatva lettem, mint szórakoztatva-ami persze egy ilyen témánál szinte természetes. 


A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!

Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? A történelmi/háborús regények kedvelőinek, de a saját példámból okulva talán inkább a haladóknak, és nem azoknak, akik még csak most ismerkednek a műfajjal.


Megjegyzések