Farkasmedál



Ismét eljött a péntek, viszont ezen a héten az a sajátos helyzet állt elő, hogy vizsgaidőszak lévén baromi sokat kell tanulnom, ennek logikus következményeként pedig semmi időm nem volt a blogolásra. Na már most, arra gondoltam, hogy az e heti Könyv extrákkal bejegyzés lehetne amolyan "Mit üssél össze, ha konkrétan csak nettó 5 perc áll rendelkezésedre?"-poszt is, ugyanis a mai könyves meglepetést pontosan ennyi idő alatt készítettem el. 

Gyorsan végigpörgettem a fejemben, mi minden van itthon, aztán eszembe jutott, hogy a múltkor vettem egy üveglencsés medál-alapot, amit még nem használtam fel semmire. Ráadásul a hópehely-szerű mintájával még illeszkedik is a télies tematikába, amit igyekeztem tartani a hónapban. Már csak azt kellett gyorsan kiötölnöm, hogy milyen, könyvvel kapcsolatos kép kerüljön bele.

Nem olyan rég volt szerencsém Frank Márton A világ peremén című regényéhez (értékelés ITT), és már akkor áradoztam arról, mennyire gyönyörű a borítója. Úgy gondoltam tehát, hogy megpróbálok valamilyen hasonló stílusú képet keresni, és a medálom célközönsége a farkasimádók lesznek.



A kutakodásomat a Pinterest-en folytattam le, ahol több tetszetős képet is találtam. Ilyenkor mindig azt csinálom, hogy egymás mellé több méretben is kinyomtatom őket, mert fejből sosem tudom, mekkora kellene az üveglencse alá, ahogyan azt sem, hogy végül melyikre fog esni a választásom. A nyomtatás után végigpróbálgattam a lencsét, és végül egy kicsit geometrikus farkas fejnél állapodtam meg. Gyorsan körberajzoltam, kivágtam és beragasztottam a medálba, majd az üveglencse szélét is bekentem vékonyan ragasztóval és az egészet összepasszintottam. Ezután már csak egy karika kell a medálunkba, és már fűzhetjük is bele a láncot. 



Színes nyomtatással persze még többet ki lehet hozni ebből a projektből, jelen bejegyzésben most azt próbáltam inkább bemutatni, hogyan lehet kevés alapanyagból, nagyon rövid idő alatt is szép dolgokat csinálni.:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések